Konfliktuskezelő csoport

Konfliktuskezelő – problémamegoldó csoportot indítunk fiataloknak (középiskolás korosztály) keddenként, mintegy 1,5 órában. A részvétel ingyenes, önkéntes és anonim.
A foglalkozásokon szó lesz konfliktuskezelésről, indulatkezelésről, problémamegoldásról, önismeretről, asszertivitásról. Némi elméletet követően a hangsúly az élmény szintű megélésen és gyakorláson, a készség és hozzáállás elsajátításán van. Lényeges a „csoportság”: együtt tanulunk magunkról, másokról, mindezt magunktól, másoktól, akár mások tőlünk. Mert a problémák megoldást kívánnak.
Első találkozás március 21-én, kedden 15 órakor — Békéscsaba, Kazinczy u. 6/1 (A Tűzoltósággal szemben, a „medence” mögött)
+3670 415 6609
m.me/miertunk
mi-ertunk@mi-ertunk.hu

 

Hozzátartozói hétfő

Érintett csoportunk immár minden hétfőn elérhető. Szóval a hétfő az érintetteké.

Az Érintett egy hozzátartozói csoport, hiszen a függőség érinti a függők gyermekeit, szüleit, párjait, rokonait, barátait, munkatársait…
Többségük segíteni akar, már csak azért is, mert a szenvedélybetegek közvetlenül hatnak környezetükre – szóval maguknak is, az ő helyzetük is javul ez által. Hiszen nincsenek könnyű helyzetben.
De miként lehet úgy segíteni, hogy az el is jusson valami eredményig? Mi van a szemrehányás, számonkérés, fenyegetés, eltussolás és egyebek után? Milyen eszközök vannak még, mit tehetnek egyáltalán a hozzátartozók?
Leginkább egymástól tanulhatunk, együtt érthetjük meg a helyzeteinket.

 

Egyesületünk 2022.12.22 – 2023.01.01 között zárva tart.
Ebben az időszakban szünetelnek az egyéni konzultációk, és az online tanácsadási felületeink is.
Köszönjük egész éves bizalmukat.
Kellemes Ünnepeket kívánunk!
Nyitás : 2023.01.02. hétfő

Érintett csoport – a páros hetek hétfőjén

érintett hozzátartozói csoportAz Érintett egy hozzátartozói csoport, hiszen a függőség érinti a függők gyermekeit, szüleit, párjait, rokonait, barátait, munkatársait…
Többségük segíteni akar, már csak azért is, mert a szenvedélybetegek közvetlenül hatnak környezetükre – szóval maguknak is, az ő helyzetük is javul ez által. Hiszen nincsenek könnyű helyzetben.
De miként lehet úgy segíteni, hogy az el is jusson valami eredményig? Mi van a szemrehányás, számonkérés, fenyegetés, eltussolás és egyebek után? Milyen eszközök vannak még, mit tehetnek egyáltalán a hozzátartozók?
Leginkább egymástól tanulhatunk, együtt érthetjük meg a helyzeteinket.

A páros hetek hétfőjén 16:30-18:00

A részvétel ingyenes, anonim és önkéntes.

Szerintem beszámoló

Szerintem sorozatunk bő félév után végére ért.
32 héten át lehetett véleményt nyilvánítani, ami pont 2˄5. Kifejezetten szép szám. Az érdeklődés mérsékeltnek mondható, legfeljebb 9-en válaszoltak. Vagyis nem tekinthető reprezentatívnak a minta, de talán a nélkül is – megfelelő fenntartásokkal – tükröz valamit.
Két egyhangú szavazás történt, egyetlen kérdésnél volt, hogy mindenki másképp vélekedett, legtöbbször azonban kialakult egyfajta többség-kisebbség viszony. Valószínűleg ez a normális, amennyiben a kérdés nem triviális vagy nem abszolút megosztó.
A kérdések aktualitásokról, társadalmi jelenségekről, értékekről, hangulatokról, szokásokról, érzésekről és számos egyébről szóltak. Ahogy a mindennapjaink is, kisebb és nagyobb jelentőségű dolgaink keverednek.
Akit pedig érdekelnek az eredmények a szerintem-szavazások oldalon megtalálja azokat. Köszönünk minden érdeklődést, annak pedig különösen, aki kitöltötte!

Egyéjszakás Alkotás — 2022.

Az Egyéjszakás Alkotás program a MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület, BEG Pedagógusok segítségével, Pedagógiai Szakszolgálat együttműködésével valósult meg 2022. június 23-án. A programon 32 fő fiatal vett részt.

A program szervezését és megvalósítását kiemelten Fazekas Attila Művésztanár és Karácsony Zsolt Tehetséggondozó koordinátornak nagyon köszönjük!

Folytatás →

konfliktuskezelő csoport

🙁 Sajnos nem lett meg a szükséges létszám 🙁

8 alkalomból álló konfliktuskezelő – problémamegoldó csoportot indítunk fiataloknak. A csoportok április közepétől május végéig tart, heti rendszerességgel, 1,5 órában. A részvétel ingyenes, önkéntes és anonim.
A foglalkozásokon szó lesz konfliktuskezelésről, indulatkezelésről, problémamegoldásról, önismeretről, asszertivitásról. A szükséges elméletet követően a hangsúly az élmény szintű megélésen és gyakorláson, a készség és hozzáállás elsajátításán van. Mert a problémák megoldást kívánnak.

Jelentkezés (2022. április 8-ig) és bővebb információ:
+3670 415 6609
m.me/miertunk
mi-ertunk@mi-ertunk.hu