Mi kell a jó pályaorientációhoz?
1. Önismeret
A diákok többségéhez hasonlóan, lehet, hogy te is hosszú hónapokig, évekig gondolkodsz azon, hogy milyen szakmát, pályát válasszál magadnak. Utána nézel, melyek azok az állások, amelyekkel sikeres lehetsz, és kiválasztod azt a foglalkozást, amelyről úgy gondolod, álmaid hivatásává válhat.
Aztán akcióba lendülsz: kiválasztod a megfelelő középiskolát, esetleg már kiszemeled a főiskolát, egyetemet is.
Amikor pályát választunk, fontos, hogy reális önismerettel rendelkezzünk. Bár amikor a számunkra szimpatikus foglalkozásokon gondolkodunk, ösztönösen is azok felé húzunk, amelyek végzéséhez természetes, velünk született képességekkel is rendelkezünk. Azonban gyakran fordul elő, hogy a kor divatszakmái teljesen más irányba csábítanak el bennünket, mint amerre ösztönösen is mozdulnánk.
A fiatalok többsége sokszor külső hatásra – a szülők, az ismerősök példái és a média által sugallt kép alapján – választ pályát, pedig hosszú távon csak a belső indíttatás és az érdeklődés okoz elégedettséget és tartja szakmájukban a dolgozó embereket.
1.2 Miért is fontos önmagunk ismerete a pályaválasztásnál?
A pályaválasztás, pályaépítés során egyaránt figyelembe vesszük a megélhetés és az önmegvalósítás iránti vágyunkat. Mindkettő fontos, hisz nem választhatsz olyan pályát, ami nem teszi lehetővé önmagad és (leendő) családod fenntartását, de hosszútávon az olyan választás is káros lehet, ami személyiségedet nem hagyja kibontakozni.
Ahhoz, hogy olyan pályát, foglalkozást válassz, amelyben később sikeres lehetsz, és amely később a mindennapok során is örömet okoz, fontos, hogy figyelembe vedd saját tulajdonságaidat és az egyes foglalkozások, szakmacsoportok jellemzőit.
Foglalkoztál már az alábbi kérdésekkel:
Ki vagyok? Milyen vagyok?
Mi az, amiben jó vagyok? Mit tudok jól csinálni?
Ha szeretnéd megismerni saját érdeklődési területeidet és képességeidet, akkor töltsd ki az általános iskolásoknak szóló kérdőíveinket, és így megtudhatod, hogy milyen foglalkozási területek és pályakörök illeszkednek az egyes érdeklődési területekhez és a különböző kompetenciákhoz. Például ha nagyon jó a kézügyességed, kacérkodhatsz a művészeti pályákkal, de ha emellett még matematikából és fizikából is ügyes vagy, tanulhatsz akár építészmérnöknek is. Beszélgess szüleiddel, barátaiddal, kérd tanáraid, osztályfőnököd segítségét. Ők ismernek és tükröt tarthatnak eléd.
Ha többet szeretnél tudni arról, hogy miért is fontos az önismeret a pályaválasztásnál, akkor olvasd el „Miért fontos, hogy ismerd magad?” című írásunkat. Továbbá tanácsadók is segíthetnek abban, hogy megismerd saját, a pályaválasztáshoz nélkülözhetetlen jellemzőidet.
2. Pályaismeret
A jó pályaválasztás feltétele a pályaismeret, ami az egyes pályák leglényegesebb követelményeinek ismeretét jelenti, annak érdekében, hogy a képességeid, tudásod és a választott pálya megfeleltethetők legyenek egymásnak. Itt fontos megemlítenünk az egyes szakmák profilját, ami az egyes foglalkozásokról nyújt részletes információkat. A leírásokból kiderül, hogy milyen tantárgyakból szükséges jól teljesítened, ha az adott szakmát választod, milyen iskolát kell elvégezned a szakma gyakorlásához, illetve milyen tevékenységeket, feladatokat látnak el az adott szakmában dolgozó szakemberek, milyen körülmények között dolgoznak. A foglalkozás leírásokban sok olyan fontos információt megtalálsz, ami segít neked a megfelelő pálya kiválasztásában. Sokat segíthetnek a foglalkozásbemutató filmek és foglalkozás leírások.
3. Munkaerőpiac ismerete
Mi is az a munkaerőpiac? Egyfajta virtuális tér, ami a munkaerő adásvételével kapcsolatos viszonyok összességét jelenti: a munkát kereső emberek alkotják a kínálatot, vagyis ők az eladók, míg a munkaadók a keresletet, vagyis ők a vevők. Ha egy adott szakmában nagy a kínálat, az eredményezhet munkanélküliséget, vagy a munkabér csökkenését. Ellenben ha kicsi a kínálat, a munkaadók oldaláról viszont nagy a kereslet, az kedvezően hat a várható munkabérre.
3.1 Miért fontos, hogy ismerd a munkaerő-piacot?
Mert ha ismered a keresletet-kínálatot, akkor tudod, hogy miből van hiány, és ott jó esélyeid vannak az elhelyezkedésre, vagy ha ismered egy adott szakmában a várható bérek nagyságát, abból megtudhatod, hogy olyan színvonalon tudsz-e élni, amilyet elképzeltél.
A munkaerő-kereslet és kínálat dinamikájának felismerése alapvető fontosságú, nem csak a jelenlegi pályaválasztásodnál, hanem egész életed során, hiszen ennek megfelelően többször változtathatsz a kereslethez, igényekhez alkalmazkodva. Ha szeretnél tájékozódni, az egyes szakmákra vonatkozó átlagbérek statisztikáját (Bérkereső) tudod megnézni.