A kábítószert, az alkoholt és a cigarettát egyre fiatalabb korban, akár már tíz-tizenegy évesen kipróbálják a fiatalok. A megelőzés természetesen mindennél fontosabb, de ha valaki egyre mélyebbre süllyed, és ezt felismerve segítséget kér, a megyénkben több helyen is megkaphatja.

A bajban is van remény. A Béthel Alapítvány angliai mintát követve, Kapu program elnevezéssel önkéntes segítő szolgálatot működtet a drogszenvedély terjedése ellen
Asztalok és táblák sorakoztak a csabai Hotel Fiume előtt, ahol erőteljesen tapasztalhattuk a megyei szervezetek segítő szándékát a szenvedélybeteg fiatalok felkarolására. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei szervezetének felhívására több egyesület költözött ki az utcára tegnap a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján, hogy megmutassák, van remény. A Mi-értünk Prevenciós és Segítő Egyesület munkatársa, Szferléné Dénes Pálma elmondta, a drogosok többnyire akkor kérnek segítséget, amikor eljutnak addig a pontig, hogy már jobban félnek a szer hatásától, mint az elvonási tünetektől. Az egyesület rehabilitációs intézetekkel is kapcsolatban áll, ezekbe egyre könynyebb bejutni, hiszen a várakozási idő most csupán másfél-két hét. A megyénkben két ilyen intézet is működik, az egyik Gyulán, a másik Nagyszénáson. A Mi-értünk a csabai ifiházban szombatonként szülőcsoportot hív össze, ahol a bajbajutottak szülei találkozhatnak egymással.

A példakép kamaszkorban játszik legnagyobb szerepet a fiatalok életében. Szükségük van valakire, aki meghallgatja, irányítja, tanácsokkal látja el őket. A békéscsabai Gadara Ifjúsági Gondozóház és Pszichoklinika (Becsey Oszkár utca) negyven órás ingyenes képzést biztosít azoknak, akik hetente egy-két órát feláldoznak a szabadidejükből, hogy másokon segítsenek.

Fekete G. Kata

 

Forrás: B. M. Hírlap