A pszichedelikus kutatás reneszánsza

A Drogriporter filmje a pszichedelikus kutatások reneszánszáról – és az ugyanerről a témáról az Auróra Klubban tartott szeptemberi kerekasztal-beszélgetés felvétele.

Korunkat a pszichedelikus kutatás reneszánszaként emlegetik, hiszen a 60-as évek óta nem volt példa ilyen sok klinikai vizsgálatra, amelyek ezeknek a szereknek a gyógyászati és tudományos jelentőségét próbálják feltárni. A pszichedelikus szerek kutatását ugyanis a 60-as évek végén befagyasztották, amikor Amerikában megindult az ún. drogellenes háború és déminozálta a kémiai tudatmódosítást. Pedig ezek az anyagok rendkívül változatos és reményteli lehetőségeket hordoznak magukban, például az agy működésének megismerésében. Az olyan szerek, mint a varázsgomba vagy az LSD, leállítják az agy ún. nyugalmi hálózatát (default mode network), ezáltal az agyi képalkotó eljárások segítségével vizsgálhatóvá teszik az agyműködés egyébként nehezen modellezhető folyamatait. Ennek pedig terápiás jelentősége is van, hiszen a nyugalmi hálózat lekapcsolásával jelentősen megkönnyíthetik az olyan betegségek kezelését, mint a poszt-traumatikus stressz szindróma vagy akár a depresszió.

A Drogriporter stábja tavaly júniusban az amszterdami pszichedelikus kutatás interdiszciplináris konferenciáján járt (az ott elhangzott előadások videón itt!), ahol filmet készített ennek az izgalmas és dinamikusan fejlődő kutatási területnek a legújabb fejleményeiről. A filmet óriási érdeklődés mellett mutattuk be szeptemberben az Auróra Klubban, a vetítést követően pedig a téma fiatal magyarországi kutatóival tartottunk megbeszélést. Nézzétek meg a filmet:

Nézzétek meg a beszélgetést:

Takács István Gábor és Sárosi Péter

Kategória: HírekTémák: FilmekPszichedelikus drogokPszichedelikus gyógyászat

Forrás: https://drogriporter.hu/pszichedelikus_reneszansz/