A pillanat kiélvezése kiutat nyújthat a szenvedélyek zsákutcájából
Egyre több bizonyíték van arra, hogy nem az élet túlzott élvezete vezet problémákhoz, hanem éppen ellenkezőleg: az vezet túlzott, problémás élvezethajhászáshoz, ha nem vagyunk képesek kiélvezni az életet itt és most.
Gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye a „Holt költők társasága” volt, amelyben a John Keating (Robin Williams) által képviselt humanista neveléseszmény frontálisan összeütközik a begyepesedett tekintélyelvű pedagógiai szemlélettel. Miközben az utóbbi tele van tilalmakkal, tabukkal, gépies és mechanisztikus szabályokkal – addig az előbbi üzenetét két pozitív szóban össze lehet foglalni: carpe diem, azaz élj a mának, élvezd az életet.
Bár a film az 50-es években játszódik és azóta sok víz lefolyt már a Dunán, Keating üzenete ma éppen olyan botrányosan hat a szülők és tanárok többsége számára, mint akkoriban. A még mindig uralkodó paradigma szerint ugyanis a gyerekeket kemény munkára, szorgalomra, a szabályok betartására, a szenvedélyek elfojtására és a tekintély tiszteletére kell nevelni, nem pedig az élet élvezetére. Ha a gyerekeknek élvezetekről, gyönyörről tanítanánk, akkor megnyitnánk a léha élvezethajszolás Pandóra-szelencéjét – szól a közkeletű bölcsesség. Ehelyett el kell őket rettentenünk a felnőtt élvezetektől, fel kell hívnunk a figyelmüket ezek veszélyeire, és ezáltal megmenthetjük őket a káros következményektől, mint amilyen a függőség.
Egyre több bizonyíték van azonban arra, hogy ez a megközelítés, bármennyire bölcsnek tűnjön is a „józan paraszti ész” számára, valójában több szempontból is téves. Először is, az elrettentő üzenetek nem alkalmasak arra, hogy megelőzzék a kockázatvállaló viselkedést a tinédzsereknél. Egy nemrég, 2019 augusztusában Melissa Salvin és Mitch Earleywine által a Substance Use & Misue című folyóiratban publikált cikk például a kannabisz-fogyasztás kockázataival kapcsolatos üzenetek hatását vizsgálta. A kutatók összehasonlították a teljes absztinenciát népszerűsítő és az ártalomcsökkentő szemléletű üznetek hatásait 388 egyetemistánál. Különösen arra a jelenségre voltak kíváncsiak, amit a pszichológia reaktanciának nevez: ha az egyén úgy érzi, hogy autonómiáját paternalista módon korlátozni akarják, akkor dacosan ellenáll. Ez magyarázza a tiltottgyümölcs-effektust is, melynek során az igyekezet, hogy egy tiltott tevékenységet minél kevésbé vonzónak állítsunk be, bumeráng-hatással jár és még vonzóbbá teszik azt.
A kutatás szerint a kannabisz-fogyasztás teljes elutasításán alapuló üzenetek jelentős reaktanciát váltottak ki a befogadók jelentős részében (különösen azokban, akik a legtöbb kockázatot vállalták), és ez ráadásul növelte a kannabisz iránti sóvárgást, amit egy külön kérdőívvel vizsgáltak. Ez a kutatás összhangban áll azokkal a korábbi vizsgálatokkal, amelyek szerint egyes elrettentő üzenetekkel operáló, egyoldalú információátadáson alapuló drogprevenciós kampányok bumeráng-hatással jártak.
Másrészt pedig arra is egyre több bizonyíték van, hogy a különféle viselkedészavarok, függőségek megelőzésében és kezelésében központi szerepe van annak, hogy az embereknek újra kell tanulniuk az élet – az itt és a most – élvezetét. Ez sokak számára paradoxonnal tűnik, hiszen a függőség okát eleve az élvezethajszolásban, a túlzott jelenorientáltságban látják. Pedig a probléma a függő aggyal nem az, hogy túlságosan élvezi az életet – éppen ellenkezőleg, nem képes örömet találni a hétköznapi dolgokban, és folyamatosan menekül a jelen pillanat kellemetlen érzelmeinek megélése elől. Éppen ezért van úgy van bedrótozva, hogy a jutalmazórendszerének kémiai stimulálásával alkalmazkodik az élettel járó stresszhez.
Az elmúlt években egyre népszerűbbé válnak a pozitív pszichológia különféle módszerei a függőséggel küzdő emberek támogatásában. Ezek nem a betegségtudat mélyítésére és a zavarok elhárítására összpontosítanak, hanem abban kívánnak segíteni az egyénnek, hogy tartalmas, jelentéssel teli és a közösségbe jól illeszkedő életet élhessen. Ebben különféle módszereket alkalmaznak, mint amilyen például a mindfulness meditáció. Ez arra tanítja meg a függő elmét, hogyan mélyítse el a jelen pillanatban megélt érzelmeinek és gondolatainak tudatosítását. Segít abban, hogy jobban elfogadja önmagát, hogy visszanyerje a saját cselekvőképességébe vetett bizalmat és hogy leküzdje a szégyen és a tehetetlenség érzését, amelyek a függőség, mint állapot állandó velejárói. Agyképelemző eljárásokkal ma már bizonyított, hogy a hosszú ideje meditáló emberek agya éppen annyira megváltozik, mint azoké, akik huzamosabb ideig drogoznak – csak éppen ezeknek a változásoknak a minősége más. Az ő jutalmazóközpontjuk kémiai stimulációk nélkül is eljuttathatja őket olyan tudatállapotokba, amelyek mások számára csak droggal elérhetők.
Az Eric L. Garland által kidolgozott MORE (mindfulness-oriented recovery enhancement) például egy olyan felépülést segítő program, ami a mindfulness-t, a kognitív terápiát és a pozitív élményszabályozást integrálja. Ez utóbbinak része a savoring, avagy ízlelés módszere, ami Fred B. Bryant pszichológus nevéhez fűződik. A savoring célja, hogy fokozza a jelen pillanatban átélt pozitív élmények intenzitását, tartamát és értékelését. Míg a mindfulness minden külső és belső, pozitív és negatív benyomás tudatosítására irányul, addig a savoring kimondottan a pozitív élményekre összpontosítja a figyelmet. Az ízlelés több, mint a gyönyörök egyszerű hajszolása: a savoring során az elme tudatosan reflektál az élményre, figyel annak különféle oldalaira. Teljesen más például gyorsan bedobni egy szendvicset ebédre, miközben szorongva nézzük a naptárunkat, hogy milyen feladataink vannak még délutánra, vagy kiülni egy vendéglő teraszára és teljes figyelmünket egy finom étel élvezetére, az ízek tudatosítására fordítani. A savoring nem csak szenzoros élményről szólhat, de egy intellektuális vagy társas élményről is. A lényeg a tudatosság, avagy az élmény tudatos fokozása, rácsodálkozás a pillanat nagyszerűségére, egyediségére, hála az élményért, büszkeség a teljesítményért. A savoring során az elme tudatosan épít kellemes emléket a jelen pillanatból.
A költők a savoring igazi mesterei. Tudatosan megélik és kifejezik a pillanatot, aminek mulandósága, egyedisége hozzátartozik a szépségéhez. Gondoljunk csak Petőfi Szeptember végén című költeményére: „Elhull a virág, eliramlik az élet… Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!” Vagy Radnóti À la recherche.. című versére a „régi szelid estékről”, amikor „vígan szürke barátot ittak a fürge barátok.” Rilke úgy fogalmazta meg ezt, hogy az öröm a leglátványosabban akkor nyilvánul meg, amikor átformáltuk, a bensőnkben.
Egy drogfüggő számára például hasznos lehet, ha a savoring technikával újra felfedezi az olyan hétköznapi örömforrásokat, mint egy jó étel, egy szép táj, egy ölelés, egy film vagy egy kellemes társalgás. Sőt, éppen a függők azok, akik magával a kémiai tudatmódosítással járó pozitív élményeket is a legkevésbé tudják kiélvezni. Az alkoholista a legritkábban képes arra, hogy ízlelgessen egy általa fogyasztott minőségi bort – számára a leginkább a gyors lerészegedés vagy a szintentartás a fontos, amellyel elkerülheti az elvonási tüneteket és a stresszt. Ez igaz az illegális drogokra is, például a kannabiszra.
Szintén Mitch Earleywine és kollégái publikáltak idén szeptemberben egy érdekes kutatást, amelynek keretében azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat áll fenn a kannabisz-fogyasztáshoz köthető problémák és a savoring között. 195, átlagosan heti három alkalommal kannabiszt fogyasztó felnőtt körében végeztek kérdőíves vizsgálatot. Ennek során kitöltették velük a Bryant-féle savoring skálát és a kannabisz fogyasztással kapcsolatos problémákat mérő skálát (CAPS). Azok, akik jobban teljesítettek a savoring skálán, azok jelentősen kevesebb a fogyasztással kapcsolatos problémáról számoltak be. Earleywine és társai ebből arra következtettek, hogy a savoring technikák megtanítása fontos szerepet játszhat abban, hogy a rekreációs fogyasztók elkerülhessék a fogyasztással járó problémákat. A már problémás fogyasztók pedig a savoring segítségével megtanulhatják, hogyan élvezzék a hétköznapi örömforrásokat drog nélkül. Sokaknak talán megdöbbentőnek tűnhet, hogy a fűélmény kiélvezése védőtényező lehet – tehát azok a fogyasztók, akik megtanulják jobban kiélvezni a fűélményt, kevesebb eséllyel válnak mértéktelen, problémás használóvá.
Nem tekinthetünk el természetesen azoktól a tényezőktől, amik befolyásolják a függőség, a szerhasználati problémák kialakulását. Egy olyan fiatalnak, aki feldolgozatlan gyermekkori traumákkal küzd, ingerszegény, kirekesztő társadalmi környezetben él, eleve nagyobb az esélye arra, hogy a kémiai tudatmódosítás egy megküzdési stratégiává válik és a függőséghez vezet. A rohanó, stresszes életmód még a középosztály számára is gyakran rendkívül megnehezíti, hogy a jelenre, az itt és most élvezetére fókuszáljon.
Maga Bryant is elismeri a savoringról szóló könyvében, hogy amikor a Maslow piramis alsó részébe tartozó szükségleteink kielégítetlenek (pl. éhesek vagyunk, nem érezzük magunkat biztonságban, szeretve), akkor kevesebb esélyünk van arra, hogy az ízlelést, mint módszert, a mindennapjaink részévé tegyük. Szerinte azonban a savoring nem tekinthető kizárólag egyfajta kevesek által és csak szerencsés alkalmakkor hozzáférhető luxusterméknek, hanem akkor és éppen akkor van rá a legnagyobb szükségünk, amikor mélyponton érezzük magunkat. A süket és vak nőjogi aktivistát, Hellen Kellert idézi, aki szerint „amit egyszer élveztünk, soha nem veszíthetjük el, amit igazán szeretünk, az a részünké válik.”
Arisztotelész szerint a boldog életnek két formája van: a hedónia és az eudaimónia. Az előbbi az anyagi gyönyörök élvezete, a másik a tartalmas és erényes élet. A filozófus szerint igazi megelégedéshez csak az utóbbi vezethet: az embernek olyan célt kell találnia az életében, ami túlmutat a hétköznapi gyönyörökön. Bryant a könyvében hangsúlyozza, hogy a savoring módszer nem azt akarja sugallni, hogy a teljes boldogság eléréséhez önmagában a gyönyörök ízlelgetésén át vezet az út. Ugyanakkor azt állítja, hogy hiába erényes az élete, ha az egyén nem képes kiélvezni a pillanat boldogságát, akkor steril és terméketlen marad. Epikuroszra hivatkozik (az ő filozófiájáról már írtunk a Drogriporteren), aki szerint „nem lehetséges élvezetesen élni anélkül, hogy megfontoltan élnénk, és nem lehetséges megfontoltan élni anélkül, hogy élvezetesen élnénk.”
Sárosi Péter