AZ ÖNISMERET FONTOSSÁGA

Mi is az önismeret és miért van rá szükségem?

 

Saját magunk ismerete

Az önismeretre mindenkinek szüksége van. Nem kutatni személyiségünk titkait és nem művelni a lelkünket olyan, mintha tele lenne a könyvespolcunk mindenféle érdekes és szép könyvvel csak azért, mert jól mutatnak együtt, de közben soha nem olvastuk őket, és nem ismerjük a bennük rejlő ismeretet és történeteket. Az önismeretet úgy tudnánk definiálni, mint ami az egyén „áttekintése saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése saját viselkedésének a rúgóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, képessége arra, hogy helyesen megítélje saját szerepét, hatását az emberi kapcsolatokban” (Pálffy Katalin). Tehát megismerni önmagunkat olyasmit jelent, hogy tisztában vagyunk a tulajdonságainkkal, értékeinkkel, ismerjük céljainkat, vágyainkat, ugyanakkor saját korlátainkat és hiányosságainkat is, illetve meg tudjuk határozni helyünket a minket körülvevő szociális környezetben.

Személyiségünk magját leginkább gyermekkori élményeink és a családi örökségünk határozzák meg. Kisgyermekkorunkban a „Ki vagyok én?” kérdésre azon információk alapján válaszolunk, amit a környezet tükrözött vissza felénk. Például kisiskolásként elsősorban a teljesítményünk alapján definiáljuk magunkat, miben vagyunk ügyesek, miben gyengébbek, és ahogy haladunk előre, serdülőkorunkban egyre hangsúlyosabbak lesznek a belső értékek, vonások önmagunk meghatározásakor. Ekkor kezdődik el a személyiségünk megszilárdítása, ami napjainkban sokszor eltart egészen a húszas éveink végéig. A korábban örökérvényű igazságként elfogadott nézetek megkérdőjeleződnek, egyre inkább képesek leszünk objektíven rátekinteni a környezetünktől kapott értékekre és döntést hozni mellettük vagy ellenük. Megfigyeljük önmagunkat, észrevesszük, hogy nem minden szituációban reagálunk és viselkedünk ugyanúgy, olykor pedig megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a környezetünknek teljesen más képe van rólunk, mint amit mi szeretnénk sugározni.

 

„A teljességgel működő személy”

A pszichológia megkülönbözteti egymástól az én-fogalomnak azt az összetevőjét, ami a valós, tapasztalt énkép, attól az ideális énképtől, amilyenek szeretnénk lenni. Minél nagyobb összeférhetetlenség van a két énkép között, vagyis minél inkább éljük meg azt, hogy a személyiségünk nagyon messze van a vágyott állapottól, annál nagyobb szorongást fogunk átélni. Annak megismerésében, hogy kik vagyunk valójában és mások milyennek látnak minket, segíthet bennünket az önismeret rögös útja. Tökéletes egyezés a két énkép között szinte soha nem létezik, és nem is lenne túl egészséges, hiszen a folyamatos fejlődés életünk egyik fő mozgatórugója.  Carl Rogers pszichológus szerint minden emberben benne rejlik a növekedés potenciálja, önmegvalósításnak nevezte azt a folyamatot, amikor a lelki szervezetünk a belső energiáit az én fenntartására és megerősítésére használja fel. Rogers szerint az önmegvalósításon keresztül növelhető az átfedés az ideális és az aktuális énkép között. Leírt egy olyan működési formát, amit a „teljességgel működő személynek” nevezett el. Az önmagát megvalósító személyek nyitottak arra, hogy megtapasztalják saját érzéseiket és félelem nélkül néznek szembe velük, akármilyenek is legyenek. Képesek bízni érzéseikben és nyitott szívvel igyekeznek a világot megtapasztalni, értelemmel és kihívással tölteni meg életüket.

A teljességgel működő személy koncepciója nagyon szépen hangzik és mindnyájan vágyunk egy ilyen nyitott és félelem nélküli én-állapotra, de nagyon sokszor kötnek gúzsba minket a korábbi traumáink, amit mások gondolnak rólunk, vagy egyszerűen a szorongásunk saját kompetenciáinkat illetően. Ezeknek a folyamatoknak a megváltoztatása lehetséges, ha merünk segítséget kérni önmagunk megismeréséhez és énünk megerősítéséhez.

 

Az árral szemben

Az utóbbi évtizedekben sorra ütötték fel a fejüket a különböző pszichológiai irányzatok és önismereti formák, a pszichológia iránti érdeklődés jelentősen nőtt. Ma már kevésbé tabu pszichológusok véleményét kikérni, illetve a pszichológia tudományára hivatkozni egyes kérdésekben, mint korábban. Nincsen olyan háztartás, ahol ne lenne legalább egy pszichológiai témájú könyv és minden magára valamit adó magazinban létezik pszichológia rovat.

De tegyük fel magunknak a kérdést: hogy is állunk mi az önismerettel és mennyi energiát vagyunk hajlandóak személyiségünk művelésére „áldozni”? Azt elismerjük, hogy nagyon fontosak ezek a dolgok és érdeklődve olvasunk ilyen témájú könyveket, cikkeket és nagyokat bólintunk egy-egy felismerésnél, vagy nyugtázzuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért nekünk nincsen szükségünk arra, hogy a múltunk traumáival foglalkozzunk. Túlzásba vinni a „lélekbúvárkodást” sem egészséges, folyton rágódni a múlton vagy folyton képezni magunkat akár rombolóbb is tud lenni, azonban bátran ki merem mondani, hogy nincsen olyan ember, akinek ne tenne jót a hétköznapi keretekből való kilépés, és szakképzett vezető segítségével önmaga megismerése.

Ehhez sokszor az árral szemben kell menni. Mindenre kerítünk időt, kivéve a lelkünk megismerésére (és a csendességre). Valahogy sokszor ez kerül az utolsó helyre a napirendünkben. Főleg, ha számba vesszük, hogy mennyi pénzünkbe kerülne az önismeretnek bármilyen pszichológiailag keretezett formája. Pál Feri mondta egyszer azt, hogy ő az önismereti munkát szereti önnevelésnek hívni, „kiművelem magam”. Ez legalább annyira fontos, mint a karrierünket, családunkat, megélhetésünket művelni. Felnőtt fejjel azzal pedig szembe kell néznünk, hogy helyettünk senki nem szedhet bennünket ráncba.

 

Az önismeret elkezdése

Amennyiben mérlegelve forrásainkat, arra jutunk, hogy szeretnénk önismeretbe járni, fel kell készülni egy nagyon fontos fejlődési jelenségre: akármilyen formáját választjuk is az önismeretnek és a terápiának, az önmagunkkal való szembenézésnek komoly következményei lesznek. Nem szabad megijednünk akkor, ha néhány alkalom után azt tapasztaljuk, hogy sokkal rosszabbul lettünk, mint ahogyan elkezdtük a terápiát. Fel fog bennünk merülni az őszinte kérdés, hogy kell-e ez egyáltalán? Kell-e, hogy még a szabadidőmet és a pénzemet is arra fordítsam, hogy rosszul legyek ahelyett, hogy menne minden tovább, ahogyan eddig volt? A válasz: Igen! Naná! Amikor, ez történik nem szabad megijedni, ez egy teljesen természetes folyamat. Az élmények, traumák, konfliktusok feltárása fájdalmas és energiaigényes folyamat, ezért jobb, ha erre már az elején felkészülünk. Azonban nagyon fontos, hogy a terapeuta személye olyan legyen, akire bátran rá merjük bízni magunkat, hiszen neki éppen az a feladata, hogy átsegítsen bennünket ezen a folyamaton. A mélypont bármilyen önismereti folyamatban nagyon fontos állomás és jelzi azt, hogy komoly munkálatok vannak folyamatban. A régi egyensúlyunkat elveszítjük, de az újat még nem találtuk meg. De ezek a megtorpanások, nehézségek a hosszú folyamatot tekintve sokszorosan megtérülnek.

A következő cikkben néhány önismereti/terápiás módszerrel ismerkedhettek meg, addig is – ha még nem tettétek meg – forgassátok a szívetekben az önismeret kérdéskörét, saját felelősségeteket ebben, és vegyétek számba az energiaforrásokat, amiket erre a fejlődési útra tudnátok és szeretnétek fordítani.