Betekintés a Mi-Értünk Egyesület és munkatársuk életébe

A továbbképzős DÖK-csoporttal (A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület táborlakóinak diákönkormányzati tagjai) elmentünk a békéscsabai Kazinczy utcán található Mi-Értünk Egyesület irodájába. A szervezet a problémákkal küszködő fiatalokkal foglalkozik, szívesen segít nekik. Kolarovszki Tímea, az egyesület munkatársa mutatta be feladataikat.

 A Mi-Értünk 2000-ben alakult meg a drogproblémákkal küzdők és rokonaik számára, akiket név nélkül fogadnak. A civil szervezet még egy Bulisegély-szolgálatot is működtet, amelynek célja a partikon való megjelenés, ahol közvetlen kapcsolatot alakítanak ki a fiatalokkal, majd hasznos tanácsokkal látják el őket. Az ilyen helyeken ásványvizet, vitamint és óvszert osztanak szét. A Sorstárs segítést is fontosnak tartják. Az iroda szociális ügyintézőjeként dolgozó T. Máté mesélt saját tapasztalatairól. Máté szenvedélybeteg, most is drogozna, de nem teszi. Korábban, hogy pénze legyen, terjeszteni kezdte az anyagokat. Bár irtózott a tűktől, 17 éves korában mégis elkezdte alkalmazni a heroint, az új élmény miatt. Ahhoz, hogy a kellő érzetet kiváltsák a szerek, egyre többre volt szüksége, és a pénze is fogyott. Ekkor már az ismerőseit is meglopta, hogy meg tudja vásárolni az adagját. Több iskolába is járt, de egyik helyen sem maradt sokáig. A rendőrséggel is adódtak összetűzései. Már kora reggel elkezdte az anyagozást és abba sem hagyta addig, amíg eszméletét nem vesztette. Egy családi nyaralás alkalmával elhatározta, hogy elmondja szüleinek és segítséget kér. Mikor hazaértek, egyből bejelentkezett az elvonóra, de csak egy héttel később tudták őt fogadni. Így még volt ideje a barátnőjétől való búcsúzkodásra. A szobájában maradt néhány napra elegendő fű, de azt is kiborította az utcán. Egy évet töltött a nagyszénási rehabilitációs intézetben, ezalatt sikerült leszoknia. Utána munkát vállalt, albérletben lakott. Újra rendeződött viszonya a családjával, meg van elégedve a jelenlegi életével. Hatalmas akaraterőre volt szüksége a leszokáshoz, ahhoz, hogy ne térjen vissza az ördögi körbe. Legfontosabbak számára a szülei, a család és a szeretet. A példa mindig tanulságot nyújthat másoknak A káros szenvedélyek utáni érdeklődése 12 éves korában kezdődött, ekkor próbálta ki a cigarettát. Ezzel az volt a célja, hogy kitűnjön a többi gyerek közül. Szerette az új és rossz dolgokat, vagányabb társaságokban keresett barátokat. Kezdetben csak cigizett és ivott, majd a környezete hatására füvezni kezdett. Tizenöt évesen kapott robogót, ezzel ő lett a csapat „futára”. Az LSD-t – helyi elterjedésekor – ő is kipróbálta, így tért át a keményebb drogokra. A bulikban kipróbálta az extasyt és a speedet is.

Slyuch Klaudia, Rózsa Ferenc Gimnázium,
Kölcsey Attila, Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsaba

Forrás: B. M. Hírlap

Vitató – Beszámoló a konfliktuskezelQ csoportról

A Mi-Értünk Egyesület és a Békés Megyei Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálata működtetésében „Vitató” címmel konfliktuskezelő csoportot indítottunk.

A csoportfoglalkozások 16-21 év közötti fiatalok számára önismeretük-, konfliktuskezelési képességeik fejlesztéséhez, a szenvedélyekkel és szenvedélybetegségekkel kapcsolatos ismeretek bővítéséhez, a kezelésekkel, a helyzettel és a függőkkel való együttéléssel összefüggő lehetőségek megismeréséhez adott segítséget.

Hivatalban az elmúlt években két olyan csoportfoglalkozást is szerveztek fiatalkorú pártfogoltak számára, melynek középpontjában a konfliktuskezelés állt. Elsősorban olyan fiatalok vettek részt a foglalkozásokon, akik agresszív cselekmények miatt kerültek bíróság elé, majd rendelték el pártfogó felügyeletüket. A résztvevők között voltak olyanok, akiket a bíróság kötelezett a részvételre, és voltak akik önként jelentkeztek, érdekelte őket a téma. A csoportfolyamat rövid, téma-centrikus volt. Helyzetgyakorlatokon, szituációs játékokon keresztül gyakorolhatták a résztvevők a konfliktushelyzetek releváns, a konkrét körülményeknek és kapcsolati viszonyoknak megfelelő megoldásait, az agresszív fellépés és reakció helyetti – más út választását.

Ebben az évben az egyesületünk a hivatallal együttműködés keretében valósította meg a korábbi programot. A egyesületünk profiljának megfelelően a csoportfolyamat kiegészült a drogokkal és más szenvedélyekkel, szenvedély-betegségekkel kapcsolatos foglalkozásokkal.

Elsősorban olyan fiatalok részvételére számítottunk, akik viselkedése, magatartása és problémamegoldása gyakorta visel rosszul megválasztott konfliktus-kezelési jegyeket, agresszív megnyilvánulási vannak, vagy akár korosztályon belüli, akár generációk közötti (tanár-diák) viszonylatban gyakorta kerülnek konfliktus helyzetbe. Megkerestük a megyében működő középiskolai ifjúságvédelmi felelősöket a programajánlatunkkal.

Csak a pontos megjelenést, és az aktív részvételt kértük a jelentkezőktől. Adataik megfelelő anonimitással történő kezelését, a segítő szakemberek nyitottságát, a csoportvezetés megfelelő szakmai színvonalát biztosítottuk.

A részvétel önkéntes és költségmentes volt, valamint a bíróság által csoportra kötelezettek számára teljesítési lehetőség. A csoport négy fő kötelezettel és egy fő önkéntessel indult. Két alkalom után még két fő csatlakozott volna önként, de ekkor már nem volt nyitott a csoport.

A csoportfoglalkozások helye:

a Mi-Értünk Egyesület konzultációs központja – Békéscsaba, Kazinczy u. 6. ( a Tűzoltósággal szemben, az orvosi rendelők mellett). A csoportot Mikó Péter pártfogó, Novák Magdolna mentálhigiénés szakember és Szikora Mihály addiktológiai konzultáns vezették.

A foglalkozások 2007. április 16- július 9-ig hetente két órában zajlottak, két főbb témában: 18 óra konfliktuskezelés, képességfejlesztés, 8 órában pszichoedukáció. A csoportindítást megelőzően minden érdeklődővel és kötelezettel egyéni motivációs interjút készítettünk. A program zárásaként megismételtük az első alkalommal már felmért konfliktuskezelési módokat, attitűdöket, és már változások mutatkoztak.

A jövőben folytatni kívánjuk együttműködésünket a hivatallal, és bízunk abban, hogy az önkéntesek száma is emelkedik.

Békéscsaba, 2007. július 20.

Novák Magdolna
Mi-Értünk Egyesület konzultánsa

Hat nap alatt 80 önkéntes segítségével, közel 25 ezer liter víz került kiosztásra Békéscsabán

Békéscsaba – A harmadfokú hőségriadót 2007. július 16-án rendelte el az Országos Tisztiorvosi szolgálat, ezzel egyidőben Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere több, a kánikula enyhítését célzó intézkedést rendelt el.

A Helyi Védelmi Bizottság elnökeként naponta értekezett a szakemberekkel, erről jelentést készítettek, melyet továbbítottak a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak.

A polgármester többek közt a tömegközlekedés útvonalain, illetve a hídfelújítást érintő szakaszokon naponta két alkalommal hűtő és pormentesítő locsolást rendelt el. Felhívta a lakosság figyelmét a kánikula egészséget érintő káros hatásaira, illetve azok elkerülésére.

Napi kapcsolatban állt a víz- és az áramszolgáltató szakembereivel, folyamatosan tájékozódott az időjárás alakulásáról. A városi kórház és a mentőszolgálat felkészültségéről biztosította a polgármestert.

2007. július 24-én megszűnt a harmadfokú hőségriadó.

Összegzésként elmondható, hogy a legnagyobb pozitívum az önkéntesek bevonásával megvalósult vízosztás volt. Nagyszerű összefogás és gördülékeny együttműködés jellemezte Vantara Gyula polgármester kezdeményezését, melyet a hőség enyhítésére rendelt el. A visszajelzések alapján igazán nagy segítségként élték meg a megyeszékhelyen autózók és közlekedők az árnyékban mért közel negyven fokban kiosztott ásványvizet.
Az önkéntesek, a részükre megtartott balesetvédelmi oktatás után elfoglalták a számukra kijelölt csomópontokat, ahol 11 és 17 óra között, a hőségriadó 6 napja alatt 49. 762 darab fél literes ásványvizet adtak át a közlekedőknek.
Az önkéntes fiatalok minden nap épségben fejezték be missziójukat, mely megnyugvást hozott mindenki számára.

A polgármesteri hivatal ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak, segítették a vízosztó akció sikerességét. Városunkban az önkormányzat által először megszervezett megmozdulást nagyban elősegítette a helyi vállalkozók, magányszemélyek és civil szervezetek adományai, felajánlásai. Az elmúlt egy hét bebizonyította, hogy képesek vagyunk összefogni, ha szükségét látjuk, és nemes célt szolgálunk vele.

A vízosztási akcióra a békéscsabai önkormányzat több mint 1 millió forintot különített el.

Az önkormányzat külön köszönetét fejezi ki az akció koordinálásáért és a rugalmasságért a Bora-Patrik Kft munkatársainak, és a Polgári Védelmi Kirendeltség nélkülözhetetlen, áldozatos munkájáért. A Békéscsabai Hűtőipari Rt. az ásványvizek hűtését segítette elő, a jégtáblák mindennapos felajánlásával.
A lakosság tájékoztatásában a Beol.hu, a Békés Megyei Hírlap, a Csaba Rádió, a Csaba TV, a Hír6.hu és a Juventus Rádió segítette az önkormányzatot.

Támogatóink voltak, felajánlásukkal segítették az akció sikerességét: Békés Megyei Vízművek Rt., Bólem Építőipari Kft, Caementarius Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.,
Csaba Center Invest Kft., Csaba-Ép Kft., Decor-Sector Bt., Élésker Kft., FIDESZ Békéscsabai Szervezete, Frankó Attila, Kőkorszak Burkolódiszkont, Magyar Király Söröző, MSZP Békéscsabai Szervezete, Magyar Vöröskereszt,, Mc Donalds Békéscsaba, Mesterház,
Peugeot Gallion Kft., Speedburger, STRABAG Építő Rt., Tesco Global Békéscsabai Áruháza.
Az önkéntes munkát felajánlók: Magyar Vöröskereszt Békéscsabai Szervezete, Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület, Keresztény fiatalok, Fiatal Baloldal Békéscsabai Szervezete, Fidesz Békéscsabai Helyi Szervezete, Fidelitas Békéscsabai Szervezete, Peugeot-Gallion Kft, Vrbovszki Viktor, Hirka Tamás és Hricsovinyi Tamás önkormányzati képviselők.

Vantara Gyula polgármester Békéscsaba valamennyi polgára nevében köszöni a felajánlásokat, az önkéntesek tevékenységét, és mindazoknak köszönetet mond, akik munkájukkal hozzájárultak az akció sikerességéhez.

Forrás: MCO Net

Valódi életcélt adni drogok helyett

Amíg a családon belül nem szembesül valaki a droggal, nehezen érti meg, mennyire valós a veszély. Ezért féléves programunkat egy édesanya példájával indítottuk, aki elmesélte drámai harcát függővé vált gyermeke életéért – mondta Mező Andrea, a békéscsabai Mi-Értünk egyesület vezetője.

 A főként drogprevencióval foglalkozó szervezet a program befejezéséhez érkezett az Erzsébethelyi Általános Iskolával. Hétszáz diák vett részt a családias, mintaértékű projektben. – A 2005-ös ifjúságkutatási felmérések feltárták: a gyerekek közül egyre többen próbálják ki a drogokat. A megkérdezett felsőtagozatosok közül néhányan tudtak beszámolni életcélról, jövőképről. Ehhez társulnak az otthoni problémák és az, hogy a szabad idő eltöltésének értelmes módját a gyerekek többsége nem ismeri. Célunk ezért, hogy tartalmas elfoglaltságokhoz mutassunk példát – fejtette ki Szarvas Mátyás, az iskola igazgatója. A pályázaton nyert, egymillió forintból kirándulásokat, szabadidős programokat szerveztek, s terveznek további drogprevenciós pályázatokat.

F. M

Forrás: B. M. Hírlap

Egészségmegőrzés; túra Póstelekre szombat délelőtt

A Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola és a Mi-Értünk Egyesület nemrégiben féléves komplex egészségmegőrző program kivitelezésére nyert 1 millió forintot az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól. A program részeként, több civil szervezet összefogásával, szombat délelőtt gyalogtúrát szerveznek Békéscsabáról Póstelekre.

A csoport reggel nyolckor az Arany János Kollégium elől indul. Szarvas Mátyás, az iskola igazgatója rámutatott: „A jó egészségmegőrző program a szabad idő hasznos eltöltésében segít, erre a túra az egyik legkiválóbb lehetőség.”

F. M.

Forrás: B. M. Hírlap

Nehézfiúk drograbságban

Bár a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben is előfordul kábítószer-fogyasztás, a világ börtöneihez képes jelentéktelen mértékben.

Hazánkban páratlan programba kezdett a békéscsabai MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítőegyesület két munkatársa, Mező Andrea és Körömi János a napokban a gyulai börtönben. Dr. Ruzsa György, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetője elmondta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot írt ki a kábítószer-fogyasztás megelőzésére a börtönökben.

A Békés megyei intézetben számos olyan fogvatartott van, akik kinti életükben kapcsolatba kerültek már a droggal. Fogyasztók voltak, vagy ilyen jellegű bűncselekmény miatt kerültek előzetes letartóztatásba, illetve ítélték el őket. Szeretnék őket megállítani a veszélyes úton. Néhány fogvatartott drogtermesztésért, -tartásért, -kereskedelemért került rács mögé. Az intézet 200 ezer forintot nyert a közel kéthónapos program megvalósítására, melyben együttműködő partnerük az egyesület. Új szemszögből közelítenek a kábítószer-fogyasztás megelőzéséhez. Nemcsak fogvatartottaknak szánják a programot, hanem a börtön munkatársainak is, mindegyik csoportot a maga szemszögéből készítik fel. Beszélgetés, teszt a kábítószerről, szituációs játék szerepel a programban, melyről végül összegző kiadványt készítenek.

Forrás: B. M. Hírlap

Mi-Értünk 2006

A Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület 2000 májusában alakult azzal a céllal, hogy értő segítséget nyújtsanak elsősorban a 16-40 éves korosztályba tartozó drogfüggőknek és hozzátartozóiknak, de más szenvedélyproblémával küzdőknek is. Munkájuk természetes része a titoktartás, így bárki a következményektől való félelem nélkül keresheti meg az egyesületet. A szenvedélybeteg problémájának kezelése a szembenézéssel kezdődik, ami általában krízissel, az addig megszokott (ha nem is jó, de kialakult és vihetőnek látszó) életvitel felborulásával jár. Ilyen helyzetben szükség van a segítségre.

Az egyesület a buszpályaudvar aluljárójában lévő teremben működött, májustól új székhelyük a Kazinczy utca 6/1. szám alatt lesz. Az új helyen beindul nappali intézményük, amely a tervek szerint hétköznapokon 8-16 óráig tart nyitva. A nappali gondozással elősegítik az érintettek önszerveződését, önálló életvitelét, munkarehabilitációját, szabadidejük hasznos eltöltését. A Mi-Értünk nappali ellátó mosakodási és mosási lehetőséget biztosít, ingyen kaphat teát és vajas kenyeret, aki kér, és lehetőséget nyújtanak további étkeztetésre térítési díj ellenében. Konzultációs központ funkciót is ellátnak, az ellátás keretében a szenvedélybeteg és hozzátartozói számára segítséget nyújtanak többek közt az egészségi és pszichés állapot javításában, a problémamegoldásban, a mindennapi életvitel készségeinek fejlesztésében, a stressz kezelésében. Segítenek abban, hogy a szenvedélybeteg eljusson a megfelelő szakemberhez, az orvosokkal együttműködve folyamatosan figyelemmel kísérik az érintett állapotát. Ösztönöznek az alapszintű szűrővizsgálatokon való részvételre. Nemcsak azokra gondolnak, akik felkeresik őket, végeznek utcai szociális munkát, és folytatnak úgynevezett „bulisegély-szolgálatot”. Támogatják az önsegítő csoportokat, áprilisban pedig az érdeklődés függvényében Békéscsabán, Gyulán, Békésen, Orosházán és Szarvason tartanak autogén tréninget a rászorulók számára ingyenesen. Erre jelentkezni a 06-30/9383-590-es telefonszámon lehet. A krízishelyzetben levőknek 24 órás telefonügyeletet tartanak, egyelőre a 06-70/502-2103 számon hívhatók, de májustól vezetékes telefonon is elérhetők lesznek. Az egyesület címe: 5600 Békéscsaba, Pf. 491.

Forrás: Csabai Mérleg

Férfiak egészséghete

2006. június 1-10.

Szeretettel meghívjuk a békéscsabai férfiakat és családjukat az alábbi rendezvényekre!

• Június 1., 8-15 óráig: II. Mogyi Középiskolai Sportparádé. Helyszín: a Városi Sportcsarnok és külterületei, a környező iskolák sportpályái. A sportparádé célja: lehetőséget biztosítani Békéscsaba középiskolásainak, hogy összemérjék tudásukat egy egész napos versenyen, különböző sportágak népszerűsítése.

• Június 3., 9-15 óráig: II. Csabai Sportparádé. Helyszín: a Városi Sportcsarnok és külterülete. A program célja: a szabadidősport népszerűsítése, lehetőséget biztosítani Békéscsaba lakóinak (óvodástól a nyugdíjasig) a sportolásra, a versenyzésre, a különböző sportágak kipróbálására.
• Június 4., 11-15 óráig: Jaminális. Helyszín: Bessenyei utcai sportlétesítmény. Vetélkedő és fórum csak férfiaknak. A résztvevőknek feladatokat kell megoldaniuk: íjászkodás, fűrészelés, drótozás, szegelés, kőhajítás, toronyépítés, egészségügyi totó, akadályfutás, ételkóstolás-felismerés. Fődíj: háromnapos pihenés a gyomaendrődi Pájer kempingben két személy részére.
• Június 6-9-ig, naponta 8-21 óráig: „Sportolj az egészségedért”. Helyszín: Rekreációs Központ (Andrássy út 73. II. em.). Ezeken a napokon minden érdeklődő férfi ingyen veheti igénybe az edzőterem nyújtotta szolgáltatásokat.
• Június 6., 13-15.30 óráig: Egészséges siker – Hogyan lehet egy férfi egy időben sikeres és egészséges? Helyszín: Csaba Center mozi. Meghívott vendégek: Frankó Attila zenész, producer, Fazekas Ferenc zenész (Déjávu együttes), Grecsó Krisztián író, Schuch Alex mesterfodrász, Vozár Attila olimpikon, hosszútávfutó. 17 óra: Pillanatképek partnervárosaink életéből – fotókiállítás. Helyszín: a Csaba Center III. emeleti folyosója. A Visegrádi Négyek szellemisége alapján – Skoczow (Lengyelország), Martin (Szlovákia), Karvina (Csehország) és Békéscsaba – a tagvárosok életéről szóló fotókiállítás.
• Június 7-9., naponta 14-18 óráig: „Ételünk az életünk”. Helyszín: a Csaba Center aulája. Vérnyomásmérés, vércukor-meghatározás, ételbemutató, salátabár. Az egészséges táplálkozás körében a helyszínen készítendő saláták, hidegtálak.
• Június 7., 15-17 óráig: „Divatkór – kóros divat”. Helyszín: Ifiház. Interaktív beszélgetés. Meghívott vendég: dr. Csernus Imre szakpszichiáter. 10-18 óráig: A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete szolgáltatásai. Helyszín: a Csaba Center aulája és a Rekreációs Centrum (Jókai u. 15.). Hagyományos és alternatív terápiás eszközök, módszerek kipróbálása. 14-18 óráig: „A férfiak egészségéért – a nőkkel együtt”. Zenés, táncos színpadi bemutatók. Helyszín: a Csaba Center aulája. Ismeretterjesztő előadások, vetélkedő, totó, vitafórum, aerobik- és fitneszbemutató. 14-17 óráig: „Nőkkel a férfiak szívéért”. Helyszín: Mezőmegyer, Arany János Művelődési Ház. Ismeretterjesztő előadások, téma: a daganatos betegségek megelőzése, szűrés lehetőségei.
• Június 8., 9-15 óráig: Nyugdíjasok napja az Árpád fürdőben. Gyógytorna a szabadban és a vízben, szakemberek irányításával, helyszíni vérnyomásmérés. 13-16.30 óráig: „DADA Kaszinó” – Vény nélkül mindenkinek. Helyszín: a Csaba Center aulája. Játékos vetélkedők fiatalok és idősebbek részére. Preventív előadás középiskolásoknak egy gyógyult drogbeteg fiatalemberről.
• Június 9., 10-11.30 óráig: Villanások Mentális Színház, rögtönző színházi előadás. Helyszín: Csaba Center mozi. Érzelmek és gondolatok megnyilatkozása férfi módra. A lelki egészség fontossága. A rögtönző színházi előadás nagyobb tömegeket vonzó, tartalmas és szórakoztató közösségi esemény, ahol a színészek, egy játékmester és egy zenész közreműködésével, a jelenlévő nézők történeteit mutatják be, különböző rögtönzési technikák alkalmazásával. 10-14 óráig: Családi nap. Helyszín: Széchenyi liget. Parlagfűgyűjtési akció. 11.30-13 óráig: „101 Reykjavik”. Helyszín: Csaba Center mozi. Filmvetítés és beszélgetés a film kapcsán a felnőtté válás nehézségeiről. 15-17 óráig: „Férfiak egészsége”. Helyszín: a városháza ebédlője (Szent István tér 7.). Játékos vetélkedő nyugdíjasoknak, gyógytorna, szellemi totó.
• Június 10., 9-14 óráig: „Ki a legény a gáton?”. Helyszín: Vandháti úti atlétikai centrum. Egészségmegőrző sport- és szabadidő-rendezvény férfiak, családok és fogyatékkal élők részvételével. 8 km-es futóverseny a bátrabb férfiak számára, terepfutóverseny, váltóverseny általános iskolák alsó tagozatos fiú tanulói részére, fogyatékosok kerekes székes szlalom és gyorsasági versenye, családi váltóverseny. A helyszínen vérnyomás- és vércukorszintmérés, tanácsadás, egészségtotó. 10-14.30 óráig: Családi egészségnap. Helyszín: Remonda Szabadidő Lovas és Sportegyesület (Gyulai út 65.). Lovas terápiás bemutató, gyermekeknek rajzverseny, egész napos program, ebéd bográcsos egytálétel.

Szervezők: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egészségügyi és sportosztálya, Békés Megyei ÁNTSZ, Védőnői Szolgálat, KEF, Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége, Városi Nyugdíjas-egyesület Életmódklubja, Egyensúly Szabadidő Klub, Béthel Alapítvány Gadara Ház, Mentálhigiénés Egyesület, Vasútegészségügyi Kht., Őszifény Wellness Egyesület, Cukorbetegek Klubja, Csabai Életfa Kht., Békéscsabai Városi Nagycsaládosok Egyesülete, Formabontó Szabadidős Egyesület, Békés Megyei Sclerosis Multiplexesek Ksz., Békéscsabai Atlétikai Club, Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete, MI-ÉRTÜNK Prevenciós Egyesület

Információ: Dr. Kovács Zoltán városi főorvos, telefon: 523-835

A programot támogatja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Forrás: Csabai Mérleg

Pokoli kínokat állnak ki

A cigarettára testileg, a marihuánára lelkileg szoknak rá

A droghasználók, a különböző viselkedési függőségekben szenvedők, az alkoholbetegek és hozzátartozóik is segítséget kaphatnak majd egy új békéscsabai intézményben.
A Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület most alakítja ki Békéscsabán a megyében egyedülálló, szenvedélybetegeknek szóló nappali intézményét. Az országban több ilyen központ működik, ahol a droghasználók, a különböző viselkedési függőségekben szenvedők, alkoholbetegek és hozzátartozóik is segítséget kaphatnak. Persze ehhez szükséges, hogy igényeljék is a támaszt.

— Senkire nem erőltetjük rá a segítségünket. Az utcán, lakókörnyezetünkben gyakran találkozunk drogosokkal. Ha azt mondják, nekik jó így, csak ártalomcsökkentő szolgáltatásunkat nyújthatjuk. Például steril injekciós tűket adunk, hogy legalább ne fertőzzék meg magukat és egymást — mondta Körömi János addiktológiai konzultáns, az egyesület munkatársa. Hozzátette, a droghasználókra nem feltétlenül megfelelő szó a kábítószeres. Van, aki kábítószert használ, ami kábulatot okoz, más élénkítő-serkentőszert, például diszkódrogokat, vagy hallucinációt előidéző marihuánát, LSD-t juttat a szervezetébe. Ráadásul nem minden szerről ugyanolyan gyötrelmes leszokni.

— A nikotin fizikai elvonási tünetei kellemetlenek. A marihuánánál ellenben nem alakul ki fizikai függés, viszont nagyon erős lehet a szer utáni sóvárgás. Az persze, hogy a testünk nem szokik hozzá a szerhez, nem feloldozás, ettől még nem ajánlatos „füvezni”. A lelki károsodás legalább olyan komoly következményekkel jár, mint a testi — hangsúlyozta a szakember.

Az alkohol, az ópiátok, a gyógyszerfüggőség persze sokkal rosszabb, itt már orvosi segítség is kell. Százból egy embernek ha sikerül szakszerű segítség nélkül abbahagynia a rendszeres alkoholfogyasztást vagy a drogozást. A kábítószereseknek, az alkoholistáknak különösen kegyetlen, míg a szer kiürül a szervezetükből. A fizikai elvonási tünetek az anyag fajtájától függően váltakoznak. Hányás, hasmenés, izzadás, különböző testi fájdalmak jelentkezhetnek. Úgy érezhetik, ég a csontjuk, nem lehet hozzáérni a bőrükhöz, annyira fáj. Pokoli kínokat állnak ki. Ehhez szorongás és halálfélelem is társulhat. S a lelki gyötrődés csak ezután következik, hiszen sóvárognak az anyag után. Az alkoholisták elvonási tünetei és az abból kialakuló „alkoholos delírium” akár halálhoz is vezethet.

Egyedül már nem megy

Körömi Jánosnak több olyan páciense van, aki nemrég jól szituált férfi volt, biztos családi háttérrel, most pedig romokban hever. Segítség nélkül nem megy. Ezért jött létre a Mi-értünk egyesület, amely orvosi, pszichológiai, jogi, szociális segítségnyújtással támogatja a bajba jutottakat. Az egyesületet hamarosan Békéscsabán, a Kazinczy utca 6/1. szám alatt lehet megtalálni.

Harminc százalék nő

Nemcsak a drog, az alkohol is mindent tönkretehet. A férfiaknál kevésbé jellemző, hogy zugivók. A nők a társadalmi megítélés, neveltetésük miatt is szégyellik az alkoholfogyasztást. Riasztó adat, hogy tíz éve Magyarországon az alkoholisták tíz százaléka volt nő, ma pedig már harminc százalék felé közelít ez az arány. Mindez úgy, hogy nem csökkent a férfi betegek száma sem.

A Mi-Értünk egyesület új helyiséget kapott

A Mi-Értünk Prevenciós és Közhasznú Egyesület elköltözik a buszpályaudvar aluljárójából, ahol eddig 32 négyzetméteres helyiséget béreltek. Az alapítványnak új, 120 négyzetméteres irodát ad használatra a város a Kazinczy utca 6/1. szám alatt. A Mi-Értünk a városban élő szenvedélybetegekkel, elsősorban kábítószer-fogyasztókkal foglalkozik. Általános információkat nyújtanak, segítik a szenvedélybetegségek korai felismerését, közösségi programokat, tűcserét, szociális, jogi, életvezetési tanácsadást biztosítanak.

Forrás: B. M. Hírlap